Monopólium

  • Kálmán C. György
  • 2013. július 5.

Első változat

Halász János nyitotta meg a modern fotóművészeti tárlatot. Kitöltötte az öt percet.

Kérdezi tőlem Ön, kedves Asszonyom, hogy ugyan miért állandóan az Emmi felső vezetőit, jelesen Balog minisztert, Klinghammer (és olykor Hoffmann) államtitkárt korholom rövid bejegyzéseimben; oly nagy az a minisztérium, érvel Ön, nem érdemlik a kiemelt személyek ezt a túlzó figyelmet.

Igaza lehetne Önnek, kedves Asszonyom, csakhogy úgy tetszik, a jelenlegi hatalom keveset delegál le, az alsóbb szintekre, a hülyeséget mondás, a hazudozás, a pökhendiség és a mismásolás nemes feladatiból. Azt is mondhatnám, hogy az állami szervek legfelső vezetői monopolizálják mintegy ezeket a funkciókat, kevés teret hagynak osztályvezetőknek, egyszerű minisztériumi tisztviselőknek vagy más beosztottjaiknak ilyen jellegű megnyilvánulásokra. Központosítva van az ostobaság demonstrálása, egyetlen erős hatalmi centrum gondoskodik az állami idiotizmus elosztásáról.

Vagy, mivel rendkívül jóindulatú vagyok, úgy is fogalmazhatnék, hogy a gondokkal és felelősséggel agyonterhelt minisztériumi vezetők megszabadítják beosztottaikat ettől a kínos feladattól; magukra vállalják, hogy a kellemetlenkedők megtalálják mindenféle rendű-rangú kifogásaikkal őket – és csak igen ritkán az alacsonyabb funkciójú tisztségviselőket. Mindezt tehát csak válaszul arra, kedves Asszonyom, hogy miért oly szűk az a kör, ami valahogyan az Ön alázatos bloggerének látókörébe kerül.

De hát, jut eszembe, eddig még nem is szóltam Halász államtitkárról, pedig megérdemli. (Viszont ünnepélyesen lemondok Balog miniszter legújabb interjújáról.) Ritka szavú ember az államtitkár, de ha megszólal, kitesz magáért.

Gondoljon csak bele, kedves Asszonyom – mit tenne Ön, ha (mindenkit érhet baleset) felkérést kapna arra, hogy nyissa meg a kohógépek legújabb generációjának bemutatóját? Ön, ezt joggal feltételezem, nem ért a kohógépekhez, ha tehát öt percet kell beszélni, akkor kitalál egy kohómérnök nagybácsit, és tréfás történeteket mesél a gyermekkorából, vagy némi pátosszal emlékezik kohómérnök évfolyamtársaira, esetleg a kohómérnökség és a haza felemelkedésének összefüggéseit taglalja. Attól óva inteném – de hát magától is van ennyi esze, nem félteném Önt –, hogy jeles külföldi kohómérnök-szaktekintélyekre hivatkozva a kohóipari gépek technológiájáról értekezzen. Hát persze hogy nem – nemcsak a szakértők vihognának a markukba, de még az Önhöz hasonló laikusok is rögtön éreznék, hogy itt valami blöff van.

Mármost – visszatérve Halász államtitkárra –, ha már államtitkárilag kell megnyitni egy fotóművészeti tárlatot, és ha már tudvalevő, hogy a jelenlegi kulturális államtitkár nem ért a fotóművészethez (engedjük meg: a tánchoz, az irodalomhoz, talán még a kohómérnökséghez is bizonyára kiválóan); akkor legalábbis kínos, hogy hajszálra pontosan öt percben így katyvaszol, hasal, nagyképűsködik és mellébeszél, hogy egy gyengébb középiskola unott pedagógusa is vöröslő fejjel írná be az egyest.

Az már csak ráadás, hogy fransziás elezsansziával „Bár”-nak ejti Roland Barthes és inglis ekszenttel „Gedemör”-nek Hans-Georg Gadamer nevét. Akikről nyilván fogalma sincs, hogy kicsodák. A kezébe adtak egy papírt, szégyellte megkérdezni a kiejtést. Vagy – még rosszabb –: azt hitte, tudja. De mindegy – a semmiről beszél, üres, értelmetlen, kusza és zavaros, amit mond; mintha maga sem értené, nem is érdekelné. Taps. Lágyabb szívű és feledékenyebb honfitársaink ilyenkor éreznek mélységes nosztalgiát Szőcs és L. Simon államtitkárok iránt.

De már megint elragad a hév, kedves Asszonyom. Abba is hagyom. Igazán nem célom, hogy hozzájáruljak az erős monopóliumok fenntartásához.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.